A fogszuvasodás (caries dentinum)a legáltalánosabb fogbetegség. a fog kemény szöveteinek a megbetegedése, mely a szervetlen anyag savak által történő kioldódásával, majd a szervetlen anyag szétesésével jár. Ma már az emberiség 90-100%-a szenved ebben a krónikus megbetegedésben.

Annak ellenére, hogy nagyon sok fogorvos, sokféleképpen vélekedik, a mai napig sem teljesen tisztázott a fogszuvasodás keletkezése. A fogorvosok modern felfogása szerint több tényező együttes hatására alakul ki.

A négy fő tényező a maga az ember, öröklött tulajdonságaival együtt (elsősorban a fogfelszínt érintő tulajdonságok), a baktériumok, a táplálék és az idő.

Így a szuvasodás általában a nehezen tisztítható felszíneken kezdődik, úgy hogy miközben a baktériumok a fogakon megtapadó lepedék felszínén lévő szénhidrátokból táplálkoznak melléktermékként savat termelnek. Ez kioldja a zománc szerves alkotóelemeit. Ha nem kezelik a fogszuvasodást a korai stádiumban, a betegség nem áll meg a fog felszínén, a szerves állomány is tönkremegy. Először egy fehér folt jelenik meg a zománc felszínén, majd üreg képződik. Ha nem avatkoznak közbe, a folyamat továbbterjed egészen a fogbélig, ahol gyulladást vált ki, és erős fájdalmakkal jár.

Újabban egyre gyakoribb a gyökéren keletkező szuvas lyuk, melynek kialakulásához az íny visszahúzódása teremti meg a kedvező feltételeket. Lefolyása gyorsabb, mivel a foggyökért takaró cement kevésbé ellenálló, mint a zománc. Ezeket megelőzhetjük, ha megfelelően gondozzuk fogainkat. Erre vonatkozó tanácsainkat itt találja  Szájhigiénia, illetve, ha félévenként felkeresi fogorvosát, aki ha szükséges, eltávolítja a lerakódott fogkövet.

      Dr. Németh András 9400 Sopron, Várkerület 100-102. I./7. Tel.: 99/322-079    
 
  fogorvos és aszisztense.jpg
2011 Rendelő Marci 005.jpg
fogorvosi rendelő.jpg
2011 Rendelő Marci 007.jpg